"sorok a 49-es villamoson születnek"

Márkus Rita versei


Üres

Üres szobádban a fény
A papíron árnyékot vet.
Az íz a szádban a cigaretta,
Most erősebb lett.

Feszített vászon, nem lettem
Látod több ennél itt.
Halvány kis füst száll,
A világ most megáll
S nincs most az itt.
Nincs most az itt,
Ki szeretne téged s védene még.

Csak az íz marad mit
Utána hagyott mint a szájíze is
Sötét szobádban a fény a
Papíron most elcsúszik
Még.

Pislogsz, az ördög jól
Hátba ver és ad egy picit.
Vöröses füst száll a szemhéjad
Nehéz, na most van az itt.
Ehagyták tested, elhagyták
Lelked, s véged van itt.
Papír gyűrődik a kezed
Már remeg a lehelet áll.
Finoman hajtasz egy újabb
Oldalra hol vége lesz már.

Vége a sornak, vége a
Versnek, vége a betűnek.

Gyengéden a könnyed papírra
Csöppen itt van a véged.



Kalap

Fekete kalapban áll,
S hosszú kabátban.
Szájából cigarett
Lóg, s némán
Biccent feléd
Ha úgy érzed kell.

Egy utcasarkon
Áll a fekete kalap.
Karimája szélét
Simogatja, s a
Ráhulló eső némán
Átitatja.

Biccent és te
Tudod. Most véged!
A mámor elkerül.
A józanság,
A döntést a kezedbe adja.

Rohad a szív,
A kobold a tested.
Csörgősipkában
Bohóckodsz ott ahol
Épp a lét szerepet
Oszt.

Öreg

Ült az öreg velem szemben,
Tar koponyáján a napfény
Megcsúszott.
Szemüvegét feljebb tolta, pipáját
Megtömte, s felém nézett mélyzöld
Szeme.

Mitől lettem az ki vagyok?
Kérdem tőle, s fáradtan mosolyog
Porból választ ad, együtt kábulunk,
Cigi füstjén, pipáján át a bölcs az úr.

Ki ide tett az adta világod,
Ki fényed kigyújtotta az lett
Lelked irányítója.
Izzó aggyal, vetkőztött lélekkel
Lettél e világ fia, sértem ha
Nem érted mi véget lehetsz
Lelked művelője.

Hártadől az öreg, a csikkem
Eldobom.
Múló árnyék vagyok és tudom
Mitől sírok.

....................................

Fotó: Juhász András